Megölték, majd elásták ismerősüket Hajdúszoboszlón

Kiemelt

A pár egy hétvégi háznál veszett össze a sértettel, akit a férfi a nő segítségével leütött, majd megfojtott – hosszú börtönbüntetésre számíthatnak – írja az ügyészség közleményében.

A vádirat szerint a férfi Angliában ismerte meg a lengyel állampolgárságú sértettet, akivel baráti kapcsolatba kerültek. Miután az elkövető hazaköltözött Magyarországra, megismerkedett, majd összeköltözött a nővel. 

A sértett 2023 augusztusában megbeszélte a férfival, hogy néhány napra Magyarországra utazik. A lengyel férfi 2023. szeptember 27-én érkezett, majd a Hajdúszoboszlóhoz közeli hétvégi házukban több napot töltöttek együtt. 

Az ügyészség szerint, 2023. szeptember 30-án, éjjel, a szomszédok társaságában nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak. Miután a vendégek hajnalban hazamentek, a két férfi között az udvaron vita, majd dulakodás alakult ki. Bementek a házba, ahol folytatták a verekedést, a nő próbálta őket megnyugtatni, és vizet locsolt rájuk. A két férfi azonban tovább birkózott, a vádlott a földre szorította ismerősét, és segítséget kért az élettársától. A nő az alumínium baseball ütőt odaadta a támadónak, aki kétszer tarkón ütötte a hason fekvő férfit. Ezután hanyatt fordította, majd megfojtotta. 

A pár elhatározta, hogy az áldozat testét elássák, ezért a mobiltelefonját a főcsatornába dobták, majd a nő a nyomokat eltüntette. A szomszédoknak, és a sértett aggódó testvérének azt mondták, hogy ismerősük elment, nem tudják, hol van. Az elkövetők néhány nappal később a holttest feletti földterületet lebetonozták.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség az elkövetőket emberölés bűntettével vádolja, amelyet a nő bűnsegédként követett el. Vádiratában mértékes indítványként kérte, hogy a Debreceni Törvényszék, beismerésük esetén, a férfit 13 év, a nőt 8 év börtönbüntetésre ítélje, továbbá mellékbüntetésül 10, és 8 évre tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.

A rendőrségi helyszínelés során készült fotókon a kiásott gödör és az értéktárgyak elégetésének nyoma látható.

tvégi háznál veszett össze a sértettel, akit a férfi a nő segítségével leütött, majd megfojtott – hosszú börtönbüntetésre számíthatnak. 

A vádirat szerint a férfi Angliában ismerte meg a lengyel állampolgárságú sértettet, akivel baráti kapcsolatba kerültek. Miután az elkövető hazaköltözött Magyarországra, megismerkedett, majd összeköltözött a nővel. 

A sértett 2023 augusztusában megbeszélte a férfival, hogy néhány napra Magyarországra utazik. A lengyel férfi 2023. szeptember 27-én érkezett, majd a Hajdúszoboszlóhoz közeli hétvégi házukban több napot töltöttek együtt. 

2023. szeptember 30-án, éjjel, a szomszédok társaságában nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak. Miután a vendégek hajnalban hazamentek, a két férfi között az udvaron vita, majd dulakodás alakult ki. Bementek a házba, ahol folytatták a verekedést, a nő próbálta őket megnyugtatni, és vizet locsolt rájuk. A két férfi azonban tovább birkózott, a vádlott a földre szorította ismerősét, és segítséget kért az élettársától. A nő az alumínium baseball ütőt odaadta a támadónak, aki kétszer tarkón ütötte a hason fekvő férfit. Ezután hanyatt fordította, majd megfojtotta. 

A pár elhatározta, hogy az áldozat testét elássák, ezért a mobiltelefonját a főcsatornába dobták, majd a nő a nyomokat eltüntette. A szomszédoknak, és a sértett aggódó testvérének azt mondták, hogy ismerősük elment, nem tudják, hol van. Az elkövetők néhány nappal később a holttest feletti földterületet lebetonozták.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség az elkövetőket emberölés bűntettével vádolja, amelyet a nő bűnsegédként követett el. Vádiratában mértékes indítványként kérte, hogy a Debreceni Törvényszék, beismerésük esetén, a férfit 13 év, a nőt 8 év börtönbüntetésre ítélje, továbbá mellékbüntetésül 10, és 8 évre tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.

A rendőrségi helyszínelés során készült fotókon a kiásott gödör és az értéktárgyak elégetésének nyoma látható.

Címkék :

nadudvaronhallottam

ugyelet@nadudvaronhallottam.hu https://nadudvaronhallottam.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss hírek

Programok

A nadudvaronhallottam.hu azért jött létre, hogy egy helyen megtalálja mindenki, mi történik a városban és környékén.

Legyen szó friss hírekről, eseményekről, közlekedésről, közéletről vagy éppen rendőrségi hírekről, nálunk első kézből értesülhet róla.

© 2025 nadudvaronhallottam.hu